Keresés

 

facebookLike

 

katolikus


 

Hirdetés

Hirdetés

Katonasírokat tisztítottak a faluszépítők és a hagyományőrzők + képek

faluszepito-sirtakaritasA lakiteleki temetőben több katonasír található: valamennyien magyar katonák, akik 1944-ben haltak hősi halált Lakiteleken és Tiszaugon. Utóbbiak is Lakiteleken lettek eltemetve. A hősök napjára készülve a faluszépítők és a hagyományőrző fiatalok rendbe hozták a síremlékeket.



Szombaton délután a Lakiteleki Faluszépítő Egyesület, valamint a Muraközy János Honvéd Hagyományőrző és Lövész Egylet tagjai szerszámokkal jelentek meg a temetőben. Három katonasírt tisztítottak meg. Mivel egyik elhunytnak sincs lakiteleki kötődése, így a sírok gondozását ebben az évben a két civil szervezet vállalta.

A három sírból kettőt benőtt a növényzet, ezektől megtisztították az emlékeket. Az egyiknél menet közben derült ki, hogy teljesen burkolt a síremlék, így a borostyánt teljesen eltávolították.

2016-04-18
További képek

A hagyományőrző fiatalok a katonasírok mellett megtisztítottak egy korábban, 1938-ban repülő hősi halált halt katona síremlékét is.

A Lakiteleki Faluszépítő Egyesület azt tervezi, hogy a hősök napján megemlékezést fog szervezni a Lakiteleken elhunyt katonák sírjainál.

A munkában részt vett: Bagi Ferenc, Csoma Sándorné, Erki Tibor, Lendvai Péterné, Miklósné Erki Andrea, Miklós Tamás, Verzár Csaba, id. Verzár Csaba, Varga Zoltán, valamint a hagyományőrzők: Heinrich Gábor, Heinrichné Czilling Orsolya, Heinrich Gyöngyvér, Heinrich Lenke, Csincsik Sándor, ifj. Müller Ferenc, Varga Ádám.


lakitelekma.hu

A Lakitelekma.hu ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket, hogy értesülhess friss híreinkről!

 

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges

Névnap

Ma 2019. május 25., szombat, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Lakitelek Népfőiskola

Időjárás

Hír beküldése

Ha van egy friss, vagy érdekes híre, információja, küldje el nekünk ide kattintva!